Összegyűltünk hát egy ifjú (gimnazista korú) leányzó Bernát Sára első kiállításának megnyitójára, az Ő sokoldalú tehetségéből kisarjadt festményeinek látására, az első ihletettség e korai zsengéinek csodálatára.

 

Én, mint a Tihanyi Bencés Közösség legkisebb tagja méltatlanul állok itt.

Talán azért vagyok most Önök előtt, mert engem is alkotói készségek mozgatnak. A teremtésre vágyó sorsközösség bátorít szólásra és kérdésfelvetésre.

 

A művek létrejöttének részleteiről az Alkotó fog beszélni. Átélt történéssé vált az elvonultság, az elcsendesültség, a befogadás, és íme itt a kiáradás. A fertőzésveszély elöl Tihanyba menekülten eltöltött öt hónap termése az itt látható 28 tájkép. És micsoda képek! – kiváltképp ha tudjuk, hogy Sárinak ezek az első festményei. Lehet-e ígéretesebb kezdet?! Merész színhasználat és sugárzó életöröm jellemzi e képeket.

 

Nagy bűn a talentumokat, Isten adományait elásni. „Lámpást sem azért gyújtanak, hogy a véka alá tegyék, hanem hogy a lámpatartóra, és akkor világít mindenkinek a házban.” (Máté 5.) S az elhívottságról János evangéliumának sokat idézett soraitól szebben nehéz szólni:

„Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt.”

 

Kedves Sári, tudod-e, hogy micsoda magasságokba és mélységekbe vezető útra tetted a lábad? – de csak bátran, legyűrve minden félelmet! A nemes lelket a nagy kihívások tudják igazán lelkesíteni.

 

„Csodálatosak az Úrnak művei, Kutassa mindaz, ki vágyódik utánuk.” (110. zsoltár egy sora ez a zsolozsmás könyvünkből)

 

A valóság – azaz a teremtett világ és önmagunk megismerése, a szeretetgyakorlásra vezető első lépcsőfok. Nagy, felsegítő munkálkodás adódik itt a művészeknek…

 

Hamvas Béla, 1968-as halála előtti években vetette papírra egyik utolsó írását – Öt meg nem tartott előadás a művészetről. Némileg megkeseredetten, így tanít minket e néhány részletben:

„Az embert a vallás cserbenhagyta, a tudomány becsapta, a filozófia félrevezette. S még, mint egyetlen és végső lehetőség a humánus lét fenntartására, a művészet kínálkozik, de ez is egyre bizonytalanabb.” A megrongált valóságban ez látszólag haszontalanság, mégis a művészet a legigazabb teremtő munka. „Olyan élettechnikai tevékenység, amely az általános visszakorcsosulás közepette az „emberből” meg akarja menteni, amit tud.” A művészet az élet élvezetének felső foka, megszállottság és küldetés, a megtiszító katarzis forrása, amely felébreszti a tudatot, és amely képes áttörni a tudatlanság szürke fátylán. A néha rakoncátlan lelkű és gyenge egzisztenciájú művésznek, tulajdonképpeni feladata, hogy e romlott valóságot megváltoztassa, és az „eredetit” helyreállítsa.

 

II. János Pál pápa 1999.-ben írta levelét a művészeknek, melyben szakrális magasságba emeli az ihletett alkotói munkát, amely a szépséget, a közjót és az Isteni üzenet közvetítését szolgálja. Többek között az alábbiakat olvashatjuk:

​

„Isten létbe hívta az embert és feladatul adta neki, hogy művész legyen. A művészi alkotásban bizonyul leginkább Isten képmásának az ember. Feladatát elsősorban azáltal valósítja meg, hogy saját emberségének csodálatos anyagát formálja, továbbá a körülötte lévő világot is alkotó módon uralja. Az „isteni Művész” szeretettel közeledik a művész ember felé, s ad neki egy szikrát isteni bölcsességéből, amikor arra hívja, hogy legyen részese teremtő erejének.”

 

Kedves Sári! Köszönve, hogy a jövő nemzedék tehetségébe vetett reményünket erősíted a magad szép példája által, adjon számodra ez az első kiállítás élménye, sok erőt és bátorítást!

Segítsen utadon a Jóisten!